Elismerések

Business Superbrands® 2013


A Superbrands Szakértői Bizottság döntése alapján 2013-ban a FLAVON GROUP márka elnyerte a Business Superbrands® címet.

A Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere, amely közel 90 országban díjazza a vezető márkákat. A Superbrands Magyarország elsődleges célja, hogy a legkiválóbb márkákat – a szakmán túl – a szélesebb közönség is megismerje.



A Business Superbrands program lelke az önkéntes szakértői bizottság, tagjai az üzleti szférát jól ismerő, neves és elismert szakemberek. A bizottság elé kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével a BisnodePartnerControll adatbázisából, valamint az iparági szövetségek által tett ajánlások figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát, vállalatot tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek és az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak. A szakértői bizottság szakmai kollégiumai pontozással értékelik a több mint 100 kategóriába sorolt márkákat, cégeket. Ennek a pontozásnak az eredménye a Magyarország legkiválóbb B2B márkáit tartalmazó végleges lista, melynek mostantól a Flavon Group is tagja.


MagyarBrands minősítésben részesült a Flavon Max!




A MagyarBrands a legkiválóbb hazai márkák minősítését célul kitűző kezdeményezés, a mára már világszerte rangos elismeréssel övezett SuperBrands program honi versenye. Az elismerés olyan magyar vonatkozású védjegyeknek jár, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkon kívül is.



A kiválasztás a Superbrands szakértői bizottság jelölése alapján történik. A MagyarBrands-díj odaítélése – a hasonló kezdeményezésektől eltérően – alapvetően számszerűsíthető kritériumok (tradíció, menedzsment, foglalkoztatás, tulajdon) szerint zajlik, amelyet szakmai elbírálás (ismertség, reputáció, identitás) egészít ki.

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2012-ben több tízezer jelölt közül több fordulós elbírálás után a Flavon Max is bekerült azon 200 legkiválóbb fogyasztói márka közé, melyek neve garanciát jelent a legmagasabb minőségre!


Monde Selectiont 2012 - Grand Gold Award: Flavon max Plus+ 


A brüsszeli Monde Selectiont 1961-ben alapították. Célja, hogy fogyasztási cikkeket teszteljen és értékeljen. Évente több ezer termék pályázik arra, hogy elnyerje a belga szervezet Bronz, Ezüst, Arany vagy Grand Gold kitüntető címét. Idén a világ 6 kontinenséről, 80 országból érkeztek pályázatok 7 különböző kategóriában, melyek száma először a díj történetében meghaladta a 3000-et! A több mint 50 éves múlttal rendelkező díjat tapasztalt zsűri véleménye alapján ítélik oda.

Az érzékszervi és laboratóriumi vizsgálatok mellett az alábbi területeken elért eredmények alapján hozzák meg a döntést: jogszabályi megfelelés, csomagolás, címkézés, egészség- és környezettudatosság, innováció.

A Diet & Health kategóriában, melyben Flavon max Plus+ termékünk is versenyzett, összesen 336 terméket díjaztak. A legrangosabb elismerést, a Grand Gold díjat csupán 36 termék érdemelte ki a zsűri véleménye alapján. Legnagyobb büszkeségünkre termékünk is ezek között szerepel, Európából egyedüliként!



A Monde Selection pályázat 2012. évi díjkiosztó ceremóniája júniusban Athénban, ünnepélyes keretek között került megrendezésre, ahol Alapító Elnökünk Gaál László személyesen vette át a díjat.


Fair Play Vállalat - 2011

Lengyel cégünk, a Flavon Group Polska sp.z o.o. elnyerte a neves „Fair Play Vállalat - 2011” díjat, melyet Berta Zoltán, a lengyel Országigazgató, ünnepélyes keretek között vehetett át a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában december 2-án.

A „Fair Play Vállalat” nevű kezdeményezés olyan vállalkozások számára jött létre, akik betartják a társadalmi felelősség elveit, és bátran vetik alá magukat független intézmények által végzett ellenőrzéseknek. A program az etikus gazdasági tevékenység támogatását tűzte ki elsődleges céljának, vagyis hogy a vállalkozások minden esetben a megfelelő magatartási normák szerint járjanak el mind ügyfeleikkel, mind a helyi, illetve állami hatóságokkal szemben.

A díj odaítélésénél olyan szempontokat vesznek figyelembe, mint pl. a vállalkozások módszere és vezetési stílusa, elért gazdasági eredményeik, illetve termékeik minősége.

A „Fair Play Vállalat” cím a lengyel és a külföldi vállalatok számára is egy rangos elismerés, mely nyilvánvaló igazolást nyújt arról, hogy a díjjal kitüntetett vállalkozás minden szempontból hiteles, és üzleti tevékenysége során maradéktalanul betartja a legmagasabb etikai normákat.



És ez még nem minden! November hónapban az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy elnyertük a Megbízható Pénzügyi Vállalat címet. Ez az elismerés is azt bizonyítja, hogy cégünk a hiteles, megbízható vállalkozások csoportjába tartozik, és fizetési kötelezettségeit időben teljesíti. Az elismerésről szóló tanúsítványt hamarosan honlapunkon is megtekinthetitek.



Üzleti oklevél a felelős reklámozás és szakmaiság támogatásáért 
Lengyelország

A Network Magazin egy lengyel független folyóirat, mely a network marketingnek, valamint a közvetlen eladásnak szenteli munkáját, okleveleit pedig a kompetenciáért, a megbízhatóságért és az etikus működésért, valamint az MLM szakma támogatásáért ítéli oda a díjazottnak. 

A magazin 8 éves fennállása alatt csak öt alkalommal osztott ki ilyen díjat. A lengyelországi, novemberi országos rendezvényen a Flavon Group Polska elnyerte ezt a rangos címet. 

A következő kritériumok azok, melyek befolyásolják a szerkesztőség döntését a díj kiosztásánál (ahogy azt a Network Magazin főszerkesztője, Maciejewski Maciej megfogalmazta): "Többéves jó hírnév a közvéleményben, megbízhatóság, etika, valamint olyan intézkedések, melyek a munkatársak üzleti fejlődésének lehetőségét teremti meg."





Magyar Termék Nagydíj 2011 
"Kitüntetett termék" minősítő cím: Flavon max termékcsalád


2011. szeptember 1-jén a Parlamentben került megrendezésre a tizennegyedik alkalommal meghirdetett Magyar Termék Nagydíj® pályázat ünnepélyes díjátadója. A ceremóniára meghívást kapott a GéSz Gaál és Sziklás Kft. vezetősége is, hiszen nagy örömünkre és büszkeségünkre a Flavon termékcsalád is elnyerte hazánk egyik legrangosabb elismerését.



A pályázaton olyan gazdasági társaságok termékeit, szolgáltatásait ismerték el, amelyek bizonyítottan elkötelezettek a minőség ügye iránt, kiemelt figyelmet szentelnek az állandó jó minőség és a folyamatos innováció biztosítására. Ezek a vállalatok nem elégszenek meg csupán a jóval, hanem arra törekszenek, hogy jóból kiválóvá váljanak. A pályázatok elbírálása független szakmai zsűrik által, több lépcsőből álló vizsgálati és tanúsítási eljárással történik. 

A „minőség versenyének” is nevezett Magyar Termék Nagydíj® díjazottjai mind-mind szakterületük kiemelkedő szereplői, akik jó példát mutatva járulnak hozzá a gazdaság fejlesztéséhez, a minőségi magyar termékek presztízsének növeléséhez itthon és külföldön egyaránt.

A díszoklevelet és a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. által készített Termék Nagydíj® trófeát Koszorús László képviselő úrtól vehette át a cégcsoportunk alapítója, Gaál László. 





Büszkék vagyunk arra, hogy az 1998 óta kiosztott 284 Nagydíj közül a Flavon termékek voltak az első étrend-kiegészítők, amelyek elnyerték ezt a kitüntető címet.





European Business Awards 2011
 - a Magyarországot képviselő tíz cég közé


A Flavon Group cégcsoportot beválasztották a European Business Awards 2011-es versenyében a Magyarországot képviselő tíz cég közé.




A European Business Awards-ot, vagyis az Európai Üzleti Díjat 2007-ben alapították az Európai kontinens leginnovatívabb, legsikeresebb üzleteinek elismerésére. A több mint harminc nemzetet képviselő cégek a rangos „Ruban d'honneur” díjért küzdenek meg, melynek átadására Barcelonában, az Európai Üzleti Díj gáláján kerül sor.





Magyar Minőség Háza® 2010 
Flavon Green®


Cégünk számára rendkívül fontos, hogy állandóan magas színvonalat képviselő, kiemelkedő minőségű termékeket juttassunk el hozzátok, fogyasztóinkhoz. Ezért minden lehetőséget megragadunk, hogy termékeinket szakmai zsűri bírálata alá is vessük.

2010-ben, Flavon Green® termékünk elnyerte a Magyar Minőség Társaság által kiírt "Magyar Minőség Háza® 2010." díjat. 





Az 1991-ben alapított Magyar Minőség Társaság (MMT) alapvető célja a magyar gazdaság minőségkultúrájának fejlesztése. A társaság által évente kiírt "Magyar Minőség Háza Díj" pályázat célja, hogy kiemelkedő minőségű magyar termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítsen. 

A díjra olyan termékkel lehet pályázni, amelyet Magyarországon gyártanak, minőségjellemzői kiemelkedők, minősége egyenletes, mert a termék gyártása tanúsított minőségirányítási rendszerben folyik, valamint a termék gyártása környezetkímélő.

A díjat, ünnepélyes keretek között vették át alapítóink, Gaál László és Sziklás Johanna, a XIX. Magyar Minőség Hét 2010. keretében, Budapesten, 2010. november 2-án.







XVII. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat
Elismerés: Flavon Green® 

A Magyar Innovációs Alapítvány a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, a Magyar Szabadalmi Hivatallal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és az Iparfejlesztési Közalapítvánnyal 2008. december 10-én 17. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot. 






A pályázaton olyan magyar vállalkozások vehettek részt, amelyek a 2008-as évi innovációs tevékenységük eredményeképpen jelentős üzleti hasznot értek el.

A Magyar Innovációs Alapítvány által felkért tudósokból, gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság az alábbi szempontok szerint értékelte a pályázatokat:

1. a 2008-ban elért többleteredmény vagy többletárbevétel és egyéb műszaki, gazdasági előnyök
2. eredetiség, újszerűség
3. társadalmi hasznosság

A díjak ünnepélyes átadására 2009. március 27-én, pénteken került sor az Országházban.

A GéSz Gaál és Sziklás Kft. a Flavon Green nevű gyümölcs- és zöldségkoncentrátum kifejlesztésével és előállításával járó innovációért részesült elismerésben.





"...A Flavon Green olyan új, forradalmi módját teremti meg a zöldségfogyasztásnak, amely teljességgel átalakíthatja eddigi szokásainkat. Napjainkban egyre kevesebb azok száma, akik nap mint nap elfogyasztják a minimálisan javasolt zöldségmennyiséget, ezért különösen nagy szerepet kaphat a legújabb fejlesztésük a helyes táplálkozásban. A Flavon Green igen koncentrált, és egyszerűen fogyasztható, lekvárállagú formában teszi lehetővé olyan egészséges, ásványi anyagokban gazdag zöldségek fogyasztását, mint pl. a brokkoli, zeller, spenót, sárgarépa, búzafű stb..."


  
Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj 2009 - GéSz Gaál és Sziklás Kft.


A Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj célja azon hazai agrárgazdasági szervezetek országos szintű elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, az egyenletesen jó minőségű termékek előállításának illetve szolgáltatás nyújtásának.

A 2005-ben alapított díj olyan neves elismeréseket követ, mint az 1996-tól kiosztásra kerülő Nemzeti Minőség Díj, a 2002-ben alapított Közoktatási Minőség Díj és a 2003-as születésű Magyar Közigazgatási Minőség Díj. Évente egyszer legfeljebb öt vállalkozás részesülhet a díjban. 






A pályázat során kritériumok voltak a környezetvédelmi, állatvédelmi előírások betartása, a minőségi termelés, az innováció, az egészséges táplálkozást elősegítő élelmiszerek fejlesztése és forgalmazása. További feltételként jelölték meg a köztartozástól és adósságoktól való mentességet, valamint hogy a pályázó tevékenysége megfeleljen a törvényben előírt minőségi követelményeknek. A pályázat elbírálását a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj kilenctagú bizottsága végezte, majd a bizottság javaslatára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter döntött. 

Az elbírálás eredményéről a pályázó cégek egyéni kiértékelést kaptak, melyet egy szakértőkből álló bizottság végzett. 2009-ben a Pick Szeged Zrt., a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. és a Hódagro Mezőgazdasági Zrt. mellett a GéSz Gaál és Sziklás Kft. nyerte el a Magyar Agrárgazdasági Minőség díjat. A díj az elmúlt évek munkájának szakmai és erkölcsi elismerése és a Flavon max termékcsalád sikere.







XVI. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat - 
GéSz Gaál és Sziklás Kft.

A Magyar Innovációs Szövetség tevékenységének középpontjában - tagvállalatainak célkitűzéseivel egyezően - az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. 

A szövetség innovációnak tekint minden olyan tevékenységet, amelyet az ún. Oslo kézikönyv annak definiál: „Az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketing-módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése”

Az 1990-ben alakult szövetség 1991-ben határozott az Innovációs Nagydíj megalapításáról, melyet a fenti definíció alapján különböző kategóriákban oszt ki. Az évente egyszer kiadott Nagydíjat olyan Magyarországon bejegyzett társaság kapja, amely a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósított meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot ért el. 

A GéSz Gaál és Sziklás Kft. a XVI. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton a 2007-es évben megvalósított „ A GéSz Flavon max, Flavon Kids, Flavon max Plus+ étrend-kiegészítő termékcsalád és a Flavon max Fogyasztói Klub” című jelentős innovációért a szövetség elismerésében részesült. 




A szervezet jelenleg több mint 500 tagot számlál, köztük van 2008. áprilisa óta a GéSz Gaál és Sziklás Kft is (a tagok névsora megtekinthető a MISZ honlapján, ahol a GéSz Gaál és Sziklás Kft. nevére kattintva eljuthatunk a Flavon max honlapra). Így élvezheti azokat az előnyöket, amelyek a tagsággal járnak; hozzájut azokhoz a konkrét gazdasági, szakmai, üzleti információkhoz, tanulmányokhoz, amelyek segítik a szellemi termékek létrejöttével kapcsolatos tevékenységét. A tájékoztatás a szövetség kéthetente megjelenő információs lapján, valamint a szövetség Innovációs Ügynökségén keresztül naprakészen történik. A tagvállalatok igénybe vehetik a Magyar Innovációs Szövetség teljes információs bázisát, oktatási, tanácsadói és szolgáltatási rendszerét, technikai hátterét.



Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj -
 GéSz Gaál és Sziklás Kft.


A 2004. december óta működő Észak-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség főbb tevékenységei többek között:

- Regionális innovációs hálózat létrehozása az innovációt nyújtó szolgáltató cégek és egyetemi tudásközpontok, valamint az innovációban érdekelt vállalkozások között, továbbá az innovációt elősegítő szereplők rendszerbe szervezése, az innovációs folyamatok összehangolása.
- Kutatási és fejlesztési információs rendszerek működtetése, információs, és egyéb innovációs szolgáltatások nyújtása, az innovatív ötletek összegyűjtése.
- Információnyújtás és tanácsadás a pályázati, kutatás-fejlesztési együttműködési és az iparjogvédelmi lehetőségekről.
- Szakmai és civil szervezetekkel való együttműködés, innovációs kiállítások, konferenciák szervezése, innovációs díjak alapítása.

Tekintettel az innovációs folyamatok kedvező regionális változásaira, innovációs pályázatok iránt való kiemelkedő szintű érdeklődésre és az így létrejött innovációs teljesítményekre az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 2007. július 13-i ülésén döntött az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj megalapításáról. 

A díj célja a nemzeti vagy regionális szinten kiemelkedő eredménnyel járó olyan fejlesztő munka, valamint kimagasló egyéni teljesítmény elismerése, amely termékfejlesztést, technológiai fejlesztést, informatikai rendszerfejlesztést, szolgáltatásfejlesztést valósított meg a régióban a díjazást megelőző évben, vagy a díjazás évében saját vagy állami finanszírozásban. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, innovatív technológia alkalmazása lehet.

A pályázatot 3 kategóriában hirdette meg az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. A díjat közép - és nagyvállalati kategóriában az AKSD Kft.  kisvállalati kategóriában a GéSz Gaál és Sziklás Kft. nyerte, egyéni kategóriában nem osztottak díjat. 





Ez az elismerés azért fontos számunkra, mert szűkebb pátriánk, az Észak-alföldi régió szakembereinek figyelmét is magunkra irányítottuk.



Magyar Minőség Háza Díj 2007
Flavon max, Flavon Kids, Flavon max Plus+

Az 1972-ben alapított Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) saját keretén belül független szervezeteket hozott létre, illetve közreműködött megalapításukban. Ezek a szervezetek jelenleg önálló jogi személyként működnek a Bizottsággal szoros együttműködésben. Ezek egyike az 1991-ben alapított Magyar Minőség Társaság (MMT), amelynek alapvető célja a hazai gazdaság minőségkultúrájának fejlesztése. 

A társaság által évente kiírt „Magyar Minőség Háza Díj” pályázat célja, hogy kiemelkedő minőségű hazai termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítésen. A díjra olyan termékekkel lehet pályázni, amelyet Magyarországon gyártanak, minőségjellemzői kiemelkedők, minőségük egyenletes, mert a termék gyártása tanúsított minőségirányítási rendszerben folyik. 

Ezeknek az elvárásoknak megfelelve a GéSz Gaál és Sziklás Kft. kiemelkedő minőségű Flavon max, Flavon Kids és Flavon max Plus+ termékcsaládja Magyar Minőség Háza 2007. díjat nyert. A díj ünnepélyes átadására a XVI. Magyar Minőség Hét keretében került sor 2007 novemberében. A nyertesek oklevelet és művészi, aranyozott érmet kaptak.









Magyar Termék Nagydíj 2007 - 
"Elismert termék" minősítő cím: 
Flavon max, Flavon Kids, Flavon max Plus+


A Magyar Termék Nagydíj Pályázat több mint 10 éve tanúsítja a folyamatosan ellenőrzött, kiemelkedően jó minőséget és a megbízhatóságot a termékek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások körében. A pályázat célja, hogy:

- elismerje a Magyarországon gyártott, vagy forgalmazott termékek és szolgáltatások egyenletesen magas minőségi színvonalát
- segítse elő a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű termékek előállítását, ösztönözze a szolgáltatások fejlesztését
- járuljon hozzá a pályázaton minősítést szerzett termékek gyártói piaci munkájukhoz, export tevékenységük fejlesztéséhez
- nyújtson egyértelmű segítséget, a termékeket és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat megvásárló fogyasztóknak a minőségtudatos választásban
- a pályázati rendszer szolgálja a gyártók, a forgalmazók, és szolgáltatók aktív minőségpolitikája fejlesztését
- segítse elő az Európai Unió követelményeinek megfelelő előírások elterjesztését és betartatását.

A Magyar Termék Nagydíj pályázaton az elmúlt tíz év alatt 437 pályázat kapott különböző díjakat, amelyekből 142-en viselik a Magyar Termék Nagydíj kitüntető címet. A Kiírók Tanácsa döntése alapján a legkiemelkedőbbnek ítélt termékek/termékcsaládok elnyerik a MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ® kitüntető címet, melyet magyar-angol nyelvű Kitüntető Oklevél és a MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ® emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. által készített egyedi iparművészeti trófea tanúsít.

A zsűri javaslata alapján, a Kiírók Tanácsának döntése szerint magasra értékelt termékek és gyártóik a MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ® PÁLYÁZATON ELISMERT TERMÉK minősítő címet kapják, melyet ELISMERŐ OKLEVÉL és a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. által készített egyedi plakett tanúsít. 





2007-ben a GéSz Gaál és Sziklás Kft. a Flavon max, Flavon Kids, Flavon max Plus+ növényi színanyag koncentrátumok létrehozásáért megkapta az ELISMERT TERMÉK CÍMET címet. Külön öröm számunkra, hogy MLM vállalatok közül elsőként részesültünk ebben az elismerésben.




Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület - 
Elismerés: GéSz Gaál és Sziklás Kft.

Az Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (MKME) 1991-ben alakult. Az elmúlt több mint 15 évben az egyesület jelentős fejlődésen ment keresztül, hiszen az öt taggal alakult szervezet mára már 70 tagot tömörít. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület a kockázati és magántőke minden jelentős magyarországi bázisának, azaz anyagi és szellemi forrásának képviselője. 

Célja az iparág fejlődésének az előmozdítása, a szakmai irányelvek kialakítása és betartatása, a szakmai színvonal biztosítása és folyamatos fejlesztése. Az Egyesület tagjai között megtalálható minden jelentős magyar vagy Magyarországon is aktív kockázati tőke befektető illetve más - nem-tőzsdén jegyzett cégekbe befektető - pénzintézet vagy befektetési vállalat. 

Az MKME tagja az European Private Equity & Venture Capital Association-nak (EVCA), ahol a többi nemzeti egyesület mellett képviseli tagjait minden fontos nemzetközi szakmai ügyben is. Az MKME nemzetközi téren kivívta az elismerését azzal, hogy az egyik legdinamikusabb és legaktívabb szakmai szervezet a közép-kelet európai régióból.

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által kiírt, Év Vállalata Díj 2007-ben tizedik alkalommal került átadásra. Az egyesület ezzel szeretné kifejezni a kockázati tőke iparág elismerését azoknak a dinamikusan fejlődő hazai vállalkozásoknak, amelyek leginkább megtestesítik az újításra és fejlődésre való törekvést, amelyek üzleti modellje példaértékű lehet más magyarországi vállalkozásoknak.

Az elmúlt évek nyertesei által felmutatott üzleti sikereknek köszönhetően mára az Év Vállalata Díj egy magas presztízsértékű elismerésnek számít, mely hatékonyan szolgálja a díjazottak promóciós céljait. A Díj a Magyarországon és a régióban működő kockázati és magántőke befektetők szigorú kritériumrendszerén keresztül minősíti a pályázókat, így hiteles értékmérőként és értékes referenciaként szolgálhat bármely kis- közép-, vagy nagyvállalat számára.

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elismerésben részesítette a GéSz Gaál és Sziklás Kft.-t a 2007-ben meghirdetett Év Vállalata Díjra benyújtott pályázata alapján.







Üzlet & Siker minősített vállalkozása 2007-ben - GéSz Gaál és Sziklás Kft.

Az Üzlet & Siker kis- és középvállalkozói magazin által kiírt Üzlet & Siker Minősített Vállalkozások pályázat célja, hogy egyedülálló módon felmérje a kis- és középvállalkozások innovációs készségét és versenyképességét. A pályázattal szeretnék felhívni a vállalkozók figyelmét a gazdasági teljesítmény objektív elemzésének fontosságára, a piaci környezet és a versenytársak ismeretének szükségességére.

Az Üzlet & Siker magazin 2007-ben hatodik alkalommal írta ki a Minősített Vállalkozás pályázatot, amely kereskedelem, szolgáltatás és termelés kategóriákban és ezeken belül is három árbevételi csoportban került kiírásra olyan vállalatok számára, amelyek éves nettó árbevétele 100 millió és 5 milliárd forint közé esik. A vállalkozásoknak a múlt három év gazdálkodását tükröző adatokon kívül a versenyképességre, foglalkoztatásra és innovációra vonatkozó egyéb információkat is meg kellett adniuk.

A szakmai zsűri a GéSz Gaál és Sziklás Kft.-t dinamikusan fejlődő, nyereségesen gazdálkodó, ígéretes stratégiájú vállalkozásként ismerte el.






Hajdú-Bihar megyei Kitüntetett Minőségi Termék 2007 - 
Flavon max, Flavon Kids, Flavon max Plus+


A Hajdú-Bihar megyei önkormányzat 2004 februárjában hozta létre a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Társaságot abból a célból, hogy a megye piaci szereplői számára marketing és kommunikációs eszközökkel nyújtson támogatást. A társaság a megye kiváló termékeit kívánja felkutatni és nevesíteni. Ezzel a programmal a termékek nemzeti márkaként való tudatosítására törekednek, a megye gazdasági szereplőinek piaci pozicionálását segítve elő. A Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék társaság létrehozta a Minőségi Termék-díjat, melyet három kategóriában oszt ki: kézműves alkotások és kézműipari termékek; mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek; valamint ipari termékek.

A díjat kizárólag kereskedelmi forgalomra képes termékek, tárgyak, illetve sokszorosításra alkalmas szellemi alkotások kaphatják meg. Pályázni lehet még olyan termékekkel, amelyek a megyére jellemző alapanyagból, főként hajdú-bihari emberek, dolgozók munkájának gyümölcseként a megyében készülnek, és megjelenésükben egyediséget hordoznak.

2007-ben a a GéSz Gaál és Sziklás Kft. Flavon étrend-kiegészítő terméke nyerte el a díjat mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek kategóriában.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése