Gourmet Kinderkochwerkstatt néven fut egy program Ausztriában, amelyet egy 35 éve közétkeztetéssel foglalkozó cég szervez a gyerekeknek.
Ebben a kisiskolás korosztálynak tanítják játékos formában az egészséges étkezés alapjait.
Az elmúlt három év alatt mintegy négyezer 8-10 év közötti gyerek vett részt ezeken a "workshopokon", ahol táplálkozástudományi szakemberek és egy rutinos séf mellett elméletben és gyakorlatban is végigveszik, melyek az egészséges ételek, mire van szüksége a szervezetünknek, mit miért, és hogyan kell enni.
Hogy sikerüljön is felkelteni és ébren tartani az érdeklődésüket, a cég dietetikusa játékos, interaktív feladatokkal vonja be őket, a gyerekek nyelvén beszél a helyes étkezés és az egészséges italok fontosságáról. Együtt építenek táplálkozási piramist, játszanak illat-detektívet, fel kell ismerniük, mit kóstoltatnak meg velük. Mindent megfoghatnak, megszagolhatnak, megehetnek.
Kóstoltatnak velük olyan ízeket és ételeket, amelyeket biztosan szeretnek, vagy éppen olyanokat, amelyekkel kapcsolatban előítéleteik vannak, pedig talán még sosem kóstolták meg őket. Így egy ilyen bemutatóról sosem hiányoznak a zöldségek, gyümölcsök, sós ropogtatnivalók, savanyúságok, a mazsola, és a legmegosztóbb salátaféleség, a kesernyés endívia.
A gyerekek - ahogy a rendezvény szervezői mondják, nagyon jól tájékozottak - elméletben. Az már más tészta, hajlandóak-e a valóságban is az általuk is ismert elvek szerint étkezni. Egy ilyen egészségnap jó lehetőség arra, hogy megkóstoljanak ezt-azt, amit korábban élből elutasítottak, ez is könnyebben megy, ha mindannyian részt vesznek benne. A kapott információkat pedig képesek saját elképzelésükkel összehozni, és eldönteni, hogy valami felé hajlandóak-e nyitni, vagy sem.
A nap fénypontja az, amikor a gyerekek szakáccsá válnak: mindenki kap egy saját kuktasapkát, kötényt, vágódeszkát és kést. Kis csoportokban, profi szakács segítségével olyan ételeket készítenek, amelyek egészségesek, ízletesek, és olyan jól néznek ki, hogy nem lehet nem megenni őket.
Főként zöldség, gyümölcs, joghurt, teljes kiőrlésű pékáru, zöldfűszerek szerepelnek az alapanyagok között, melyekből gyorsan elkészíthető, gyerekbarát menüket varázsolnak.
A nap végén, amikor elkészültek a menüvel, egymásnak tálalják fel az ételeket, a díszítést, tálalást is az ő fantáziájukra bízzák.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek lelkesek, szívesen alkotnak a konyhában. Az is meglátszik, hogy vannak, akik már rutinosan mozognak a konyhában, mások még nem tudják, hogyan kell reszelni az almát, szeletelni a répát, vagy mennyi felvágottat tegyenek egy szelet kenyérre.
Forrás: Divány.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése