1. Minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket.
Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne legyenek előítéleteink. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend önmagában komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk.Fotó: www.freedigitalphotos.net |
2. Együnk kevésbé zsíros ételeket! Különösen fontos ez a keveset mozgók, az ülőfoglalkozásúak számára. Részesítsük előnyben a gőzölést, párolást, a fóliában, teflon helyett a titán-edényben vagy fedett cserépedényben, készítést a zsiradékban sütéssel szemben. Ha az étel jellege úgy kívánja a főzéshez, sütéshez inkább használjunk libazsírt, kacsazsírt, tyúkzsírt.
3. Kevés sóval készítsük az ételeket, utólag ne sózzunk: a mérsékelten sós ízt nagyon gyorsan meg lehet szokni. Különösen kerüljük a sózást gyermekeknél, mert az ekkor kialakult ízlés az egész életre kihat. Az ételek változatos ízesítésére sokféle fűszert használhatunk.
4. Csak étkezések befejező fogásaként, hetenként legfeljebb egyszer-kétszer együnk édességeket, süteményeket, soha ne étkezések között, főleg nem helyette. Ételeinket egyáltalán ne, legfeljebb nagyon csekély mértékben cukrozzuk. Ahol lehet, cukor helyett használjunk mézet. Igyunk inkább természetes gyümölcs- és zöldséglevet, mintsem italokat, szörpöket. A kávéba, teába - ha egyáltalán szükséges - minimális barnacukrot tegyünk. Ne szoktassuk a gyermekeket az édes íz szeretetére.
Fotó: www.freedigitalphotos.net |
5. Naponta fogyasszunk mintegy fél liter tejet vagy tejterméket (pl. sajtot, túrót, aludttejet, kefirt, joghurtot). A tejtermékek közül a kisebb zsírtartalmúakat válasszuk.
Fotó: www.freedigitalphotos.net |
6. Rendszeresen, naponta többször is együnk nyers gyümölcsöt, zöldségfélét (salátának elkészítve, erre télen is van mód), párolt főzeléknövényt, zöldséget.
Fotó: www.freedigitalphotos.net |
7. Asztalunkra mindig kerüljön rozs-, vagy teljes kiőrlésű kenyér. Köretként vagy a fogás alapjaként inkább a burgonyát és a párolt zöldségféléket válasszuk a rizs, esetleg a tészta helyett.
Fotó: www.freedigitalphotos.net |
8. Naponta négyszer-ötször étkezzünk. Egyik étkezés se legyen túlságosan bőséges vagy nagyon kevés: minél egyenletesebben osszuk el a napi táplálékmennyiséget. Együnk nyugodtan, kényelmes körülményeket teremtve, nem kapkodva. A főtt ételeket elkészítésük után mielőbb tálaljuk, ne tároljuk melegen órákig. Legyen meg a napi megszokott étkezési "menetrendünk", lehetőleg mindig azonos időpontban együnk.
9. Az alkohol káros, a szeszes italok, üdítő italok energiafelesleget jelentenek táplálkozási szempontból, ezért is kerülni kell ezeket.
A szomjúság legjobban ivóvízzel oltható. A csapvizet Ön előtt már legalább nyolcan elfogyasztották miután ismét visszakerül a rendszerbe. Az elavult csővezetékből ólom, rákkeltő azbeszt, a szennyezett területekről arzén kerül az ivóvízbe. A víz klórozása a világ minden országában alkalmazott gyakorlat, annak ellenére, hogy egyre többen harcolnak ellene! A klóradagolás minimális értékét meghatározzák, viszont megfeledkeznek szót ejteni a maximumról. Az egészségügyi szabványoknál akár 30%-al magasabb klór szint "pezsgése" érezhető főleg nyáron, amikor a tévhitben élők szerint a nagy melegben gyorsabban szaporodó kórokozók ellen nincs más eszköz a védekezésre.
A klór kiírtja a természetes bélflórát és a probiotikumokat. A klór másik rendkívül rossz hatása, hogy vegyi reakcióba lép a vitaminokkal, azaz vitaminhiány lép fel a csapvizet fogyasztók szervezetében. Ön tudta, hogy a klóros csapvízből főzésekor keletkező klórgőz tartalmaz egy erősen rákkeltő anyagot, a trihalometán nevű gázt. Ilyenkor a klór reakcióba lép a vízben fellelhető más szerves anyagokkal, a brómmal, a fluorral és a jóddal. Ezért a klórtartalmú csapvíz felforralásával háromszor-négyszer több rákkeltő anyagot szabadítunk fel. A vegyi anyagok és a nehézfémek a vízben maradnak, ráadásul még nagyobb koncentrációban! Itt dőlt meg az a téves állítás, hogy a forralt vízből kimegy a klór. Megjegyzem, hogy várakozással és ülepítéssel sem lehet a klórt kivonni a csapvízből. Téves hit továbbá, hogy aki óvja egészségét az jobban teszi ha palackozott vizet fogyaszt. Az ásványvizek szervetlen ásványianyag maradványai terhelik a vesét, az ereket és más szerveket. Biztonságos, hatékony és olcsó megoldás a fogyasztás helyszínén egyedi tisztítás alkalmazása. Az ionizált lúgos-oxigénes-mágneses víz, amit otthonában frissen állíthat elő közvetlen fogyasztásra valamint főzésre is kiváló.
10. A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen ételnek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban célszerű egyeseket előnyben részesíteni, mások fogyasztását csökkenteni.
Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő mennyiségek!
Bőséges fogyasztásra javasolt: elsősorban gyümölcsök, zöldség- és főzelékfélék, hal, továbbá barna kenyér, burgonya.
Mérsékelt fogyasztásra javasolt: nem zsíros húsok és húskészítmények, zsírszegény tej és tejtermékek, zsiradékok, tojás, tészta, száraz hüvelyesek.
Kerülni javasolt: édességek, fagylalt, cukrozott készítmények (befőtt, lekvár is), zsíros húsok, zsíros ételek, tejszín, cukor, cukros üdítők, só, tömény italok, sör, bor. Figyeljünk a csomagolt élelmiszereken feltüntetett energia- és tápanyagértékekre, egyéb összetételi adatokra, amelyek sok segítséget adnak az élelmiszerek kiválasztásában és az étrend összeállításában.
11. A helyes táplálkozás kedvező hatásait hatékonyan egészíti ki a dohányzás teljes mellőzése, a rendszeres testmozgás.
12. A helyes táplálkozás fedezi a szervezet minden élettani folyamatának energia- és tápanyag-felhasználását. Egyszerű módszert jelent értékelésére a testtömeg mérése: a megfelelő táplálkozás mellett a kívánatos testtömeg alakul ki, ezt a célt kell elérnünk.
Lúgosító ételek:
Tej és tejtermékek: anyatej, kecsketej, savó
Zöldségek: fűfélék, cikória, csírák, gyermekláncfű, szójacsíra, uborka, kelkáposzta, kelbimbó, petrezselyem, paradicsom, padlizsán, avokádó, zöldbab, sóska, spenót, fokhagyma, zeller, káposzta, fejessaláta, paprika, brokkoli, endívia saláta, okra, kelbimbó, borsó, spárga, articsóka, fekete nadálytő, karfiol, cukkini, rebarbara, retek, répa, póréhagyma, karalábé, snidling, tök, sütőtök, burgonya, tengeri alga,
Babok és hüvelyesek: szója lecitin, szója dió, zöldbab, lima bab, szójabab, szója-granulátum, szójaliszt, lencse
Fűszerek: folyékony só, kelta só, pirospaprika, bors, cayenne bors, fokhagyma, gyömbér, hagyma, kömény, gyógynövények többsége és fűszerek zöme
Zsírok: (a hidegen sajtolt a megfelelő) olíva olaj, borágó olaj, kókuszolaj, avokádó olaj, lenolaj tengeri halolaj, tőkehalmáj olaj
Gyümölcsök: lime, citrom, grapefruit, kókusz, meggy
Gabonafélék: (nem tárolt, friss) hajdina, quinoa, tönköly búza, köles
Diófélék: mandula
Gyökerek: cékla, retek, gyömbér, édes répa, torma, fehérrépa, sárgarépa
Magvak: tökmag, szezám, római kömény, édeskömény, kömény
Édesítők: stevia, cikória
Italok: lúgos víz
Savasító ételek:
Húsok, szárnyas és halak: édesvizi- (nem tenyésztett) hal, tengeri hal (nem tenyésztett), kagyló, tenyésztett halak, sertés, borjú, marha, csirke, szárnyasok, tojás, belsőségek, füstölt termékek
Tej és tejtermék: tej, tejföl, író, túró, szójatej, rizstej, tejszín, sajtok, fagyi, jégkrém, gyümölcsösjoghurt, szójasajt, kecskesajt, tejprotein
Zöldségek: gomba, torma, spárga, karalábé, rebarbara
Babok és hüvelyesek: szejtán, csicseriborsó, vesebab, feketebab, szárazbab
Fűszerek: curry, ketchup, vanília, szerecsendió, asztali só, majonéz, mustár, ecet, rizsszirup, szójaszósz, lekvárok, élesztő, maláta, kakaó, karob
Zsírok: napraforgó olaj, szőlőmag olaj, margarin, vaj, kukorica olaj
Gyümölcsök: szilva, friss datolya, cseresznye, ribizli, nektarin, sárgadinnye, narancs, banán, ananász, őszibarack dinnye, mangó, alma, szeder, füge, datolyaszilva, guava, sárgabarack, papaya, mandarin, szőlő, áfonya, eper, málna, szárított gyümölcsök, savanyított gyümölcsök
Gabonafélék: amarant, barnarizs, búza, vadrizs, fehérrizs, barnarizs, zab, fehérkenyér, keksz, teljes kiőrlésű kenyér, rozskenyér, árpa, kukorica, rozs, zabkorpa, kukoricapehely, hajdina, az összes tésztás ételek,
Diófélék: brazildió, pekándió, törökmogyoró, dió, pisztácia, földimogyoró, kesudió
Magvak: napraforgómag
Édesítők: édesítőszerek, szacharin, aspartame= (E951) rákkeltő!, fehér cukor, répacukor, kukorica-szirup, melasz, maltóz szirup, fruktóz, rizsszirup, juharszirup, méz
Italok: friss gyümölcslé, alkohol, cukrozott gyümölcslé, sör, tea, kávé, bor
Forrás: www.kami-ker.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése