2013. 05. 26.

Népi patika- fekete áfonya

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) savanyú talajt kedvelő gyümölcstermő növény. A népnyelvben kukujza, molabogyó és afinya néven is ismert. A világ számos területén megtalálható, így hazánkban is előfordul, de igen elterjedt Erdélyben, Lengyelországban, valamint egész Skandinávia és az Egyesült Királyság területén. 


Több országban övezi nagy tisztelet a fekete áfonyát, például az íreknél és a gaeleknél külön ünnepet tartanak a szüret kezdetekor, ezt Fraughan Sunday-nek, illetve Lughnassadh-nek nevezik.

Egy kis történelem: a római költő Plinius, egyik művében lejegyezte, hogy a rabszolgák ruhájának megjelölésére áfonyából nyert festéket használtak. A fekete áfonyát, mint gyógynövényt már Szent Hildegard nővér is említette a 12. században. A középkorban szintén kedvelt volt a „népi patikában”, többek között májproblémák kezelésére, vérzéscsillapításra vagy meghűlés ellen ajánlották. 



Manapság a fekete áfonya felhasználási módja igen sokrétű: készül belőle lekvár, gyümölcslé, likőr és sütemény is. A fekete áfonyának jelentős egészségvédő hatása van. A Flavon max-os előadásainkról már jól ismert látásjavító hatása mellett érdemes kiemelni azokat a tanulmányokat, amelyek magas antioxidáns és flavonoid tartalmáról szólnak. Emellett mindenképpen meg kell említeni a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében betöltött szerepét is. Gazdag C- és B6-vitaminban, karotinban és magnéziumban.

Az áfonyában, több mint tizenötféle különböző antocián jellegű vegyület található. A gyümölcs emellett tannint és különböző alkaloid vegyü-leteket is tartalmaz, mint pl. mirtint vagy epimirtint. Hatóanyagai közül érdemes még kiemelni az kvercetin glikozidjait, továbbá a kvercitrint, az izokvercitrint és a hiperozidot. 

Végül lássuk, milyen energia- és hatóanyagtartalommal rendelkezik 100 gramm friss áfonya:

  • Energia 42,1 kcal
  • Víz 84,8 g
  • Fehérje 0,6 g
  • Zsír 0,6 g
  • Szénhidrát 7,4 g
  • Rostanyag 4,9 g
  • A-vitamin 6,0 µg
  • E-vitamin 1,9 mg
  • Folsav 3,0 µg
  • C-vitamin 30,0 mg
  • Nátrium 1,0 mg
  • Kálium 73,0 mg
  • Kalcium 13,0 mg
  • Magnézium 2,0 mg
  • Foszfor 13,0 mg
  • Vas 0,7 mg
  • Cink 0,1 mg


Dr. Thurzó Sándor Phd. 

Forrás: www.flavonmax.com



Néhány ember tesz, azért hogy megtörténjen 
Néhány ember figyeli, hogy megtörténjen
Más emberek csak ülnek és csodálkoznak 
Mi történik?





Te szeretnél ezen változtatni?
Ha tudni akarod, hogy hogyan, nagyon szívesen elmondom neked


Kérlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése