2013. 06. 03.

D-vitamin

A napfény-vitamin, így is nevezik a D-vitamint. Több, hasonló biológiai hatással rendelkező vegyület tartozik ebbe a csoportba, melyek kémiai szerkezete különböző. A D-vitamin zsírban oldódó, ez azt is jelenti, hogy szervezetünk képes raktározni azt. 


Elsőként az ókorban ismerték fel a D-vitamin szerepét, természetesen ekkor még csak hiányát állapították meg különböző betegségek formájában. Tudományos formában elsőként Dr. Daniel Whistler (1645) és Prof. Francis Glisson (1650) írta le hiányát, az angolkórt. A D-vitamin, mint vegyület megismerésig azonban egészen az 1900-as évek elejéig kellett várni. Az élettani szerepével kapcsolatos kutatásokban Mellanby és McCollum neve mellett Goldblatt és Soames nevét érdemes megemlíteni. Utóbbi két tudós 1923-ban már kimutatta az emberi bőrben napsugárzás és UV-sugárzás hatására keletkező vitamin vegyületét (7-dehidrokoleszterol).

Patkányokkal végzett kísérletek tovább erősítették ezeket a megfigyeléseket. A D-vitamin-csoport kémiai struktúráját a német Windaus írta le a Göttingeni Egyetemen. A D2-vitamint 1932-ben, míg a D3-vitamint 1936-ban mutatták ki. Érdekesség, hogy ekkor nyert bizonyítást az a tény, hogy a D-vitaminok kémiailag a szteroidok csoportjába tartoznak. 

Ahogyan azt már az előzőekben említettük, a D3-vitamin az emberi bőrben termelődik napfény vagy bármilyen más UV sugárzás hatására. A bőrben található melanin mennyisége határozza meg leginkább azt, hogy mennyi napon eltöltött idő szükséges ahhoz, hogy a szervezet elegendő mennyiségű D-vitamint termeljen. 

A fejlett országokban az elegendő D-vitamin mennyiséget általában csak táplálkozással együtt tudjuk biztosítani. Legjobb forrásnak a halolajok, valamint a zsírosabb húsú halak számítanak, mint például a hering, a tengeri harcsafélék, a lazac, a makréla, a szardínia vagy a tonhal. Szintén nagyobb mennyiségű D-vitamint tartalmaz a tojás és a marhahús is. 

Hiánya esetén különböző betegségek léphetnek fel, melyek közül a három legjellemzőbb az angolkór, annak felnőttkori változata: az osteomalacia, valamint a csontritkulás. Túlzott fogyasztás esetén idővel hiperkalcémia, anorexia, illetve egyéb betegségek jelentkezhetnek. 

A jelenlegi ajánlások szerint az alábbi mennyiségekre van szükség az egészséges életmódhoz:



A csecsemők és a kisgyermekek esetében különösen a napfényszegény időszakban, ősszel és télen fontos a D-vitamin pótlása, melyről a szülőknek semmiképpen sem szabad megfeledkezni.

Dr. Thurzó Sándor - Tudományos tanácsadó





Néhány ember tesz, azért hogy megtörténjen 
Néhány ember figyeli, hogy megtörténjen
Más emberek csak ülnek és csodálkoznak 
Mi történik?





Te szeretnél ezen változtatni?
Ha tudni akarod, hogy hogyan, nagyon szívesen elmondom neked


Kérlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése