2013. 06. 14.

Jim Rohn: A Siker Titka

Szeretnéd megvalósítani legfontosabb céljaidat? Véleményem szerint ennek sikerét két egyszerű szó határozza meg: „könnyű” és „hajlandó.” 


Sok ember kérdezi tőlem, hogyan lettem 31 éves koromra sikeres, míg a korosztályom egy részét a siker nem érdekelte. 

A válasz egyszerű: ez alatt a 6 éves időszak alatt (25 és 31 éves korom között) én könnyebbnek találtam megtenni azokat a dolgokat, amelyeket ők könnyebbnek találták nem megtenni. Számomra könnyű volt olyan célokat kitűzni magam elé, amelyek megváltoztatták az életem. Számukra könnyebb volt mindezt nem megtenni. 

Számomra könnyű volt olyan könyveket olvasni, amelyek a gondolkodásomat formálták. Számukra könnyebb volt mindezt nem megtenni. Számomra könnyebb volt bejárni az órákra és szemináriumokra, valamint sikeres emberekkel körülvenni magam. Ők azt mondták, ez igazából nem számít. 

Ha mindezt össze kellene foglalnom, azt mondanám, hogy amit én könnyűnek 
találtam megtenni, azt ők könnyűnek találták nem megtenni. Én hat évvel később milliomos lettem, miközben ők még akkor is a gazdaságot, a kormányt és a multikat hibáztatták, és még az alapvető, „könnyű” dolgokat sem voltak hajlandóak megtenni.

Hogy a legtöbb ember miért nem cselekszik úgy, ahogy tudna vagy kellene, egyetlen szóval össze tudjuk foglalni: hajlandóság.Nem az anyagiakon múlik – a bankok tele vannak pénzzel. Nem is a lehetőségek hiányán - Amerika és a szabad világ nagy része továbbra is határtalan lehetőségek tárházát nyújtja, csakúgy, mint az elmúlt 600 év történelme során. Nem is a könyvek hiányoznak, a könyvtárak tele vannak könyvekkel – és ingyenesek! Az iskolákat sem hibáztathatjuk – az osztálytermek tele vannak jó tanárokkal.

Vannak minisztereink, vezetőink és tanácsadóink.Minden eszköz adott tehát számodra ahhoz, hogy igényes, gazdag és erős legyél. A hajlandóság hiánya az egyetlen komolyabb indok arra, hogy miért nem használják ki ezeket az emberek.A hajlandóság hiánya, a nemtörődömség olyan, mint a fertőzés. Ha nem veszik észre időben, megtámadja az egész szervezetet, és az ember életének összeomlásához vezet, ahelyett, hogy boldogsággal töltené meg azt.

Ha nem teszed meg azokat a lépéseket, amelyekről tudod, hogy meg kellene tenned, bűnösnek érzed majd magad. A bűntudat magabiztosságod megtöréséhez vezet, amely cselekvőképességedet is korlátozza. Amennyiben nem cselekszel, egyre kevesebb eredményed lesz. 

Ha nem jönnek az eredmények, akkor hozzáállásod is gyengül. Ha hozzáállásod negatívvá válik, még kevésbé leszel magabiztos… és ez így megy tovább.Ezek alapján azt tanácsolom, hogy amikor azon tűnődsz, hogy „könnyű” vagy „nem könnyű” megtenni az adott lépést, légy hajlandó megtenni az egyszerű, alapvető, „könnyű”, de életedre nézve esetlegesen nagy változásokat rejtő dolgokat.

Sikeredben bízva:
Jim Rohn





Néhány ember tesz, azért hogy megtörténjen 
Néhány ember figyeli, hogy megtörténjen
Más emberek csak ülnek és csodálkoznak 
Mi történik?





Te szeretnél ezen változtatni?
Ha tudni akarod, hogy hogyan, nagyon szívesen elmondom neked


Kérlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!

Kérjlek, ezt a mezőt is legyél szíves kitölteni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése