Nem születünk sem bátornak, sem félénknek. Egyes félelmeink tapasztalatainkból származnak, másokat pedig a többiektől hallott vagy az újságban olvasott dolgok szülnek.
Egyes félelmek jogosak, így például mindenki fél éjjel kettőkor a város egy rossz hírű negyedében járkálni. De ha megtanulod kikerülni az ilyen helyzeteket, ez a fajta félelem kiküszöbölhető.
Félelmeink, még a legalapvetőbbek is, teljesen tönkretehetik a vágyainkat.
A félelem hatalmas vagyonokat semmisíthet meg, kapcsolatokat tehet tönkre.
Ha nem uraljuk, a félelem tönkreteheti az életünket.
A félelem az egyik legnagyobb ellenség, ami bennünk rejtőzik.
Most pedig hadd mutassam be az öt fő belső ellenséget.
Az első számú ellenség, amit le kell győzni, még mielőtt ő teper le bennünket, a közöny. „Hmhmm, hagyjuk, lássuk, mi lesz. Majd elleszek.” De a sodródással az a baj, hogy nem tudsz felsodródni a hegy tetejére.
A kettes számú ellenségünk a határozatlanság. A határozatlanság a lehetőség és a vállalkozó kedv tolvaja. Ellopja a jobb jövő esélyét. Erre az ellenségre karddal támadj.
A hármas számú belső ellenség a kétely.
Persze, az egészséges kételkedés normális. Nem hihetsz el mindent. De azt sem hagyhatod, hogy a kétely felülkerekedjen rajtad. Sokan kételkednek a múltban, a jövőben, egymásban, a kormányban, a lehetőségekben és esélyekben. De ami a legrosszabb, kételkednek magukban. Mondom neked, a kétely tönkreteszi az életedet és minden esélyedet is a sikerre. Kifosztja mind a bankszámlád, mind a szíved. A kétely ellenség. Üldözd. Szabadulj meg tőle.
A négyes számú belső ellenség az aggodalmaskodás.
Mindannyian aggódunk egy kicsit, de ne hagyd, hogy az aggodalmaskodás eluralkodjék rajtad. Inkább hagyd, hogy néha felriasszon, mert néha hasznos lehet. Ha New York City-ben lelépsz a járdáról, és egy taxi hajt feléd, akkor aggódj. De nem hagyhatod, hogy az aggodalmaskodás veszett kutya módjára rángasson, és sarokba szorítson. A teendő: te szorítsd sarokba őt. Bármi is akar elcsípni téged, el kell csípned. Bármi is taszigál, vissza kell szorítanod.
Az ötös számú belső ellenség a túlzott elővigyázatosság, az élet bátortalan megközelítése. A félénkség nem erény, hanem betegség. Ha szabadjára engeded, legyőz. A félénk embereket nem léptetik elő. Nem haladnak, nem nőnek, és nem lesznek erősek a piacon. A túlzott elővigyázatosságot kerülni kell.
Harcolj az ellenséggel. Harcolj a félelmekkel.
Legyél bátor és küzdj meg mindazzal, ami visszatart, ami távol tart a céljaidtól és álmaidtól.
Legyél bátor az életben, bátran törekedj azokra a dolgokra, amiket el szeretnél érni, és igyekezz azzá válni, aki lenni szeretnél.
Sikeredben bízva,
Jim Rohn
Forrás: www.flavonmax.hu
Néhány ember tesz, azért hogy megtörténjen
Néhány ember figyeli, hogy megtörténjen
Más emberek csak ülnek és csodálkoznak
Mi történik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése